Először tisztázzuk, hogy mit értek siker alatt egy egyedi rendszer fejlesztésénél, mert úgy gondolom, nem feltétlenül mindenki ugyanazt érti, gondolja a cím hallatán.

Sikeres fejlesztés alatt azt értem amikor egy olyan eszköz születik, ami képes a vállalkozást támogatni és hozzájárul a fejlődéséhez, de ami ehhez kell, az nincs mindig jelen sajnos. Természetesen egyfelől szükség van egy megbízható, kivitelezőre, aki megfelelő analitikus rendszerszemlélettel és tisztelettel áll a probléma megoldásához, de szükséges, hogy ezt mi is akarjuk! Ne csak mondjuk, hogy akarjuk, hanem tegyünk is érte. Sajnos sokszor találkozom azzal a vezetői hozzáállással, hogy csupán a magasabb árbevétel vagy a költségek csökkentése a fő motiváció, de nem látszik, az igazi elhivatottság.

Következő soraim, nem multikra, vagy globális vállalatokra értendőek, hanem hazai KKV-kra

Nagy a különbség aközött, hogy van egy cégünk, vagy céget építünk…

A van egy cégem kategóriába azokat a tulajdonosokat sorolom, akik elmondhatják magukról, hogy csináltak egy vállalkozást, akár be is járnak olykor-olykor “dolgozni”, de fejben nincsenek ott! Minden mással foglalkoznak mellette, mindig van valami, ami fontosabb, mint az, hogy “együtt lélegezzenek” a vállalkozásukkal. Persze mondhatjuk, hogy egy tulajdonosnak nem kell operatívan részt vennie egy egyedi fejlesztésben, ami igaz is lehet, és adja magát, hogy delegálja a feladatot egy általa alkalmasnak ítélt kollégának, de ha ezen az érződik, hogy teherként éli meg, akkor ez rányomja a bélyegét az alkalmazottak hozzáállására is. Ebben az esetben az elképzelt termék ugyan elkészülhet, mert mindkét fél kötelességének érzi, hogy haladjon a fejlesztés, de a problémák rendszerint a bevezetéssel csúcsosodnak ki. Az egész rendszerfejlesztési projektet a tulajdonosi elvárás mellett, a (mondhatni) közöny lengi körül, így az alkalmazottak részéről ellenállásba ütközünk. Ez az ellenállás pedig elkerülhető lenne, ha mindenki értené, hogy kinek, hogyan könnyíti meg a munkáját a kész rendszer, és nem teherként éli meg az egész folyamatot.

A fenti példa szöges ellentéte, mikor egy vezető, céget épít, és igazán, szívből sajátjaként kezeli vállalkozását. Ez a fajta elhivatottság valahogy átjárja az alkalmazottakat és mindenkit, aki részt vesz a projektben. Minden sokkal gördülékenyebb, nem kell napokat várni az információra (legalábbis ez a tapasztalatom). Rendszerint az alkalmazottak is aktívan részt vesznek, már a tervezési fázisban is, így olyan fejlesztés kerül átadásra, ami kicsit mindenki gyermeke. Amit kicsit mindenki a magáénak érez, és amit boldogan kezdenek el használni, mert már az elején tisztában vannak vele, hogy mi célt szolgál, és látják, hogyan segíti őket a mindennapjaikban a munkavégzés során.

Ezeket az egyedi fejlesztésű projekteket szeretem és ezekkel a vezetőkkel jó együtt dolgozni. Nagy valószínűséggel, ha idáig eljutottál, Te is ilyen vezető vagy és nem tulajdonos vagy akinek cége van, hanem céget építesz, ezért, ha úgy érzed, szükséged van egy olyan rendszerre, ami támogatja vállalkozásodat, és segít megvalósítani nagyratörő vágyaidat, írj nekem egy emailt és beszélgessünk egy jót arról, hogy mivel foglalkoztok, és hogy mi az a teher, amit egy egyedi fejlesztés levesz a vállatokról!